1. Tudd meg hát, hogy az Úr az igaz Isten…(M. Törvény 4, 32-34. 39-40)
Mózes első búcsúbeszédének befejezése arra világít rá, hogy csak egy Isten van, aki Személy, aki a világ ura. Ezért ábrázolhatatlan.

2. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai…(Róm 8, 14-17)
Az apostol a rokoni hasonlattal érzékelteti a Szentlélek titokzatos, de annál hatékonyabb működését, amellyel Jézus ajándékozta meg a hívő embert.

3. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére…(Mt 28, 16-20)
Hallatlanul mély titok, emberi ésszel fel nem fogható kinyilatkoztatás tanúi vagyunk. Isten mégsem ’blokkolja’ értelmünket, hanem elénk jön, felénk nyúl, hogy Jézusban magunk is szavakba öltöztethessük belső életének misztériumát. A Szentháromság hittitka hitünk középpontjába vezet. Jóllehet a pünkösdi Lélek-jelenlét folyamatosan áthatja az egyházat, mégis közel ezer évnek kellett eltelnie, hogy hivatalosan is nyilvános ünneppé váljon. A liturgiatörténet kutatásai szerint már Stephanus, lüttichi püspök ünnepelte egyházmegyéjében (+920), de a pápák – épp a szentmise szentháromságos vonatkozásai miatt – vonakodtak különálló ünnepként elrendelni. Míg aztán az avignoni fogság ’megérlelte’ XXII. János pápát, aki 1334-ben, kiemelt ünnepként világszinten is bevezette.

Bár hitbeli, Istenre vonatkozó felismeréseinket is logikai úton, ok-okozati módon – ezúttal visszafelé –, próbáljuk megérteni és kikövetkeztetni, világi tapasztalataink is lépten-nyomon hármasságokba botlanak. Múlt-jelen-jövő, gyökér-törzs-ágak, reggel-dél-este, születés-élet-halál, gondolat-szó-tett, apa-anya-gyermek, tér-idő-anyag, forrás-folyó-torkolat –, hosszasan folytathatnánk ezen hármas mozzanatok kusza szövevényeit, de valójában az alapok, az összefüggések közösek. Ezek az életből vett valóságok mintegy modellezik a titokzatos, megfoghatatlan isteni lényeget. Közös tulajdonságuk, hogy mindennek van kezdete, fennállása és befejezése. Semmi nincs öröktől fogva és semmi nem tart örökké.

Valahol innen ered hitbeli sejtésünk is, hogy az örökkévaló Isten is hármas szeretet, személy egységében „él”. Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából már azt is tudjuk, hogy nem pusztán háromféle isteni megnyilvánulásról, hanem három isteni személyről van szó, akik egymást átjárják. A keresztényt az különbözteti meg a más vallásútól, hogy nem egyetlen istent, és nem is három istent hisz, hanem egy Istent Három Személyben. Az Atya az ősforrás, aki küldi a Fiút, és Pünkösdkor kettejük szeretete, mint titokzatos, csak hatásaiban tetten érhető Lélek mutatja magát személyként, aki nélkül semmit sem értenénk, aki nélkül nem volna teljes az isteni kitárulkozás.

Nem három vágányon futnak egymás mellett párhuzamosan, hanem megfoghatatlan egységben. Ahhoz hogy Jézust értsük, kell a Szentlélek, ahhoz hogy tudomásunk legyen az Atyáról, kell Jézus. „Minden kezdet az Atyára, minden fenntartás a Szentlélekre, és minden befejezés a Fiúra utal.” (Sánta János)

Emberi világunkban is csak akkor lesz harmónia, rend, ha az isteni személyek arányosan és kölcsönösen átjárják döntéseinket, tetteinket. Ha az Atyától megtanuljuk az irgalmat, a kitárulkozást, a gondoskodást, az ingyenes szeretetet. Ha a Fiú mintájára önmagunkat odaadó szeretet-áldozatokká válunk, ha a nem ’lélektelenül’, hanem a világot ’átlelkesítve’ törekszünk a türelemre, a bölcsességre, és az igazság szerinti életre. Liturgikus és egyéni imádságaink minden keresztvetése, szentháromságos dicsőítése erre akar rávezetni. Jézus Isten szentháromságos szeretetébe ’kódolt bele’ mindannyiunkat. Így vagyunk képesek megismerni, hinni és szeretni.

Szentháromságos életünk egészen hétköznapi kapcsolatainkra is kihat. Szeretni nem lehet magányosan. Isten belső természete is szeretetközösség. A másik személy – férj, feleség, gyermek, szomszéd, munkatárs… –, családtag.

Amikor valaki búcsúzik a hosszú út előtt, nemcsak feladatokat, pénzt, vagy emlékeket ad át hagyatékként, hanem a találkozás reményében, könnyekkel küszködve megölel, megcsókol, és csak ennyit mond: szeretlek! Ezt teszi a búcsúzó Jézus is apostolaival, velünk. Szíve-léte, istenemberi valósága legmélyebb vallomását hagyja ránk. Egyházára rácsókolja a Szentlelket, hogy általa bennünk maradjon, és vele kiteljesedjék szeretetünk.