Amikor Probus prefektus Milánóba kinevezte, ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Menj, és ne bíróként, hanem püspökként vezesd a várost”. És valóban, Ambrus kiegyensúlyozott és felvilágosult kormányzó volt, aki bölcsen, józan ésszel és tekintéllyel nézett szembe a kérdésekkel, leküzdte a megosztottságot és újraépítette az egységet.

Azt hirdette, hogy a hatalom Istentől származik, tehát a hatalmat gyakorló személy Isten szolgája. Ez a harmadik évezredben furcsának tűnhet, de világosan rámutat a személy központi igazságára: az ember egyetlen hatalma sem tekinthető isteninek, tehát senki sem lehet ura a másiknak. Ambrus szerint a kormányzó elsődleges tulajdonsága az igazságosság, amely az egész közösség javát érinti. Ehhez csatlakozik a szabadság szeretete, amely megkülönbözteti egymástól a jó és a rossz kormányzókat. A jók szeretik a szabadságot, a rosszak pedig a szolgaság hívei.

A szabadság nem néhányak kiváltsága, hanem mindenki joga, olyan értékes jog, amelyet a polgári vezetésnek biztosítania kell mindenki számára. A szabadság nem az egyes személy önkényuralma, hanem mindenki közös felelősségét jelenti. Ez magába foglalja az állam laicitásának egyik fő elemét: biztosítani kell a szabadságot, hogy a közjót szolgáló törvény keretein belül mindenki felkínálhassa a közösségi életre való nézetét, mindig mások tiszteletben tartásával.

Túlhaladva az államvallás fogalmán, világos, hogy a törvényhozásnak minden esetben a természeti törvényen kell alapulnia. Ez felel meg a személy méltóságának. Az állam szolgálja és védje a személyt és jólétét számos szempont szerint, kezdve az élethez való jogtól, amelynek soha nem lehet megengedni szándékos elpusztítását. A törvényhozás és az állami intézmények szolgálják fokozottan a családot. Az állam feladata, hogy elismerje a házasságon alapuló és az életre nyitott család identitását, továbbá a szülők elsődleges jogát gyermekeik oktatási formájának megválasztásában.

A polgárait szolgáló állammal értékesen együttműködhet az egyház. Kétségtelenül nem a célok és az egymástól különböző szerepek összezavarása érdekében, hanem azért, mert az egyház ma is nagymértékben hozzájárulhat a közjó szolgálatához tapasztalata, tanítása, hagyománya, intézményei és művei révén. A pápa itt emlékeztetett a szeretetszolgálat, az oktatás, a kultúra, a betegápolók szentjeinek hosszú sorára.

Ez a hagyomány továbbra is gyümölcsöző: a lombardiai keresztények szorgalmas munkája ma is élénken jelen van, talán még jobban, mint a múltban. A mostani válság időszaka különösen igényli az ingyenességet – mondta a pápa, idézve „Caritas in veritate” k. enciklikájából: „Az ember városát” nem csupán a jogok és a kötelességek alkotta viszonyok mozdítják elő, hanem sokkal inkább, és még ezt megelőzően, az ingyenesség, azaz az irgalom és a közösség alkotta viszonyok” (6. pont).

A pápa beszéde végén Szent Ambrus szavaira emlékeztetett: „Amit a szeretet képes művelni, arra a félelem soha nem lesz képes. Nincs annál hasznosabb, mint hogy megszerettessük magunkat”.

A polgári vezetők, akiknek munkáját az értelem irányítja a közélet különböző területein, nyilvánvaló, hogy a közjó érdekében cselekszenek, amely a szeretet világos kifejezése és jele. Ezáltal a politika megnemesül és a szeretet magasrendű kifejezési formájává válik. XVI. Benedek végül apostoli áldásával búcsúzott a milánói polgári méltóságoktól, kérve rájuk és munkájukra az egek szüntelen oltalmát.

(radiovaticana.org)