Magán-kinyilatkoztatásokról
A magán-kinyilatkoztatás igazi, szóbeli kinyilatkoztatás, amit
az egyes ember természetfölötti forrásból kap. "Ez a kinyilatkoztatás nem ró közvetlen
hitkötelezettséget minden hívôre, és Isten ezt a kinyilatkoztatást nem bízza az Egyház
tanítóhivatalára megôrzés és hirdetés céljából. Az ilyen misztikus magánkinyilatkoztatás --
amely az egyes ember vezetését és üdvözítését szolgálja -- nagyon is lehetséges; tiszteletben
tartása pedig annak az egyes embernek éppenséggel hitbeli kötelezettsége lehet. ...hogy igazinak
lehessen tekinteni -- összhangban kell lennie az egyházi kinyilatkoztatással. A
magánkinyilatkoztatások csupán ahhoz adnak ösztönzést, hogy az Egyház a mindenkori helyzetnek
megfelelôen tudjon az egyetlen és örökké állandó evangélium szerint cselekedni."
(Rahner, K. -- Vorgrimler, H.: Teológiai Kisszótár. Bp. 1980. 458-459. p.)
A magánkinyilatkoztatásokat ért támadások miatt itt szó szerint idézzük, amit már korábban
elmondtunk a Mária-jelenések kapcsán: "Az üzenetek soha nem adnak új kinyilatkoztatást, nem
korrigálják és nem egészítik ki a Szentírást, nem adnak úgynevezett felsôbb utasítást az
Egyház vezetésének, legfeljebb kérnek ezt vagy azt. Nem új hitet, nem új erkölcsöt hirdetnek...
Az üzenetek nem képeznek hitkötelezettséget, nem tartoznak a depositum fideihez\'."\'".\',
a hitletéteményhez... szembesítenek a valósággal: lelkiállapotunkkal, a veszélyekkel,
az elhatalmasodó bűn végkimenetelével", és kiutat jelölnek meg.
Amikor nem csupán egyéni misztikus élményrôl van szó, hanem közösségi ügyrôl,
vagyis a látnok(ok) felszólítást kap(nak) az égiektôl, hogy az egyes üzenettel lépjen(ek) a
nyilvánosság elé, két dolog történik. Elindul egy láncreakció. Az emberek egyre szélesebb körben
ismerik meg az üzeneteket, s ezáltal az üzenet számukra is személyes megszólításként értelmezhetô.
Az emberek pedig vagy elfogadják azt, vagy nem. Ha a befogadók száma jelentôsen megnövekszik, a
kérdés az Egyház elé kerül, akinek -- megfelelô rend szerint -- kötelessége azt megvizsgálni
(Vö 1 Tessz 5,21), s álláspontját nyilvánosságra hozni. Az Egyház ezzel szolgálja egyrészt
Isten művének megvalósulását, másrészt a hívek tájékozódását. Az elsô állomás mindig a területileg
illetékes egyházmegyei hivatal. Amikor egy-egy ügyben hivatalos egyházi nyilatkozat születik, a
látnok(ok) és a hívek kötelesek azt tudomásul venni, s annak szellemében cselekedni. Ha a látnok
nem ezt teszi, alázatosság hiányáról és engedetlenségrôl tesz tanúságot, s ebben az esetben biztosan
állítható, hogy nincs szó magánkinyilatkoztatásról. Amikor a hívek cselekszenek ellentétesen a
hivatalos állásponttal, nem csupán a fegyelem ellen vétenek, hanem az egységet is megbontják, és
a szektásodás felé sodródhatnak.
Amennyiben nincsenek meggyôzô jelei egy ügynek, az egyházi vizsgálat legtöbbször elvi
döntést eredményez, s az illetékes hatóság -- ha nem hoz tiltó határozatot -- bizonyos mozgásteret --
ha hallgatólagosan is --, de engedélyez az események további fejlôdésének. Ez a mozgástér pedig
lehetôséget biztosít a józan cselekvésnek (a láncreakció terjedésének) az olyan esetekben is,
amelyeknek vizsgálata során nem született végleges döntés. Ebben az esetben számítani lehet arra,
hogy az Egyház által véglegesen le nem zárt magánkinyilatkoztatás sokak ellenérzését fogja
fenntartani, s állandó kétség és vita forrása lesz, amíg a kérdés valamely irányban el nem dôl.
Ha azonban az egyházi vizsgálat pozitív eredményt hozott valamely magánkinyilatkoztatás
ügyében, a korábban említett láncreakció akár az egész világot behálózhatja, s az üzenetek sorra
szólíthatják meg, s indíthatják cselekvésre az embereket. Ezekben az ügyekben vitának már nincs
helye, sôt az kifejezetten káros.
A magánkinyilatkoztatások hitele mellett nagyon komolyan esnek latba, sôt az
egyházi vizsgálatot is sokban segíthetik a lelki gyümölcsök, a lelki eredmények.
A magánkinyilatkoztatások (üzenetek) pozitív hatása, evangelizációs
jelentôsége az Egyház életében vitathatatlan. Különösen a népi vallásosság formálásában játszanak
nagy szerepet. Gondoljunk a Csodás Érem elterjedésére, vagy a klasszikus Mária-kegyhelyek (pl.
Lourdes, Fatima) zarándoklataira, azok kegyelmi hatásaira. Isten népe pedig -- tartozzék bármelyik
valláshoz is -- az üzenetekbôl a lényeget hallja meg: a megtérésre szóló felhívást.
Mindezek után azt is állíthatjuk, hogy a magánkinyilatkoztatás természetfölötti forrásból
fakadó lelkipásztori program. Az egyes epizódok ugyanis összefüggésbe hozhatók azzal a korral,
amelyikben lejátszódnak. Egy-egy eseményt, üzenetet az adott történelmi viszonyok segítenek
teljesebben megérteni. Nemegyszer utólag látjuk be, hogy a magánkinyilatkoztatás történései nem
rapszodikusan következnek egymás után, hanem nagyon is idôszerűek, mert az adott kor aktuális
problémáira, veszélyeire már elôzetesen figyelmeztetnek, vagy a meglévô bajokban kívánnak
segítséget nyújtani. A magánkinyilatkoztatás adott epizódja tehát az adott történelmi korszak
problémáival szemben lelkipásztori programként kezelhetô. Ha az üzenetek kellô idôben és széles
körben fejthetnék ki hatásukat, segítségükkel orvosolni lehetne a jelzett korszak lelki, vallási
problémáit, kezelni a veszélyeket. Sajnos errôl soha nem beszélhetünk, csupán részleges eredményeket
könyvelhetünk el, mert tekintélyféltés, vagy kellô ismeretek hiánya miatt lekicsinyelve kezelt
kérdésrôl van szó. Ezen tényezôk miatt a vizsgálat nemegyszer indokolatlanul elhúzódik, az
üzenetek tartalma pedig legtöbbször megkésve kerül a hívô köztudatba, sôt, még utólag is sokan
akadályozzák terjedését, s érthetô, ha elmarad az a lelki hatás, amiért adatott. Igaz, a hívek
jelentôs része mindig elemi erôvel reagál a magánkinyilatkoztatások üzeneteire, s amit tehetnek,
azt meg is teszik, de ez már csupán részeredmény.
A magánkinyilatkoztatás tehát jel, célja pedig a figyelem felhívása
valamilyen vallási természetű helyzetre, s egyben elômozdítja a vallásos életet. Valamennyi
Mária-jelenés motivációja az emberiség üdvösségének sokrétű támogatása. Mint korábban említettük:
tetteibôl, szavaiból mindannyiszor a kánai menyegzô jelenete idézôdik fel, amikor Mária
Jézusra mutat, és kéri a szolgákat: "Tegyétek, amit mond" (Jn 2,5).
Antalóczi Lajos: "Jelenések, üzenetek és a jövő" | Ajánló:litmanovai látnokok Szűz Mária üzeneteLitmanova, 1990.08.05. 1990. augusztus 5. - 1. JELENÉS
Kimentünk a Majdan nevű házikóhoz Katka Česelková, Iveta Korčáková és Mikulás Česelka (Mitko). Reggel hétára körül volt. A Zvir hegyen játszottunk egész nap, tüzet csináltunk, szalonnát sütöttünk és énekeltünk. Délután 5 órakor szentmise volt a templomban, de nekünk valahogy nem akaródzott menni, így tovább maradtunk a Zviren. Este hat óra tájékán ropogást hallottunk az erdőben, a közelben, ott, ahol tüzet raktunk. Ez a hang hol elhallgatott, hol pedig fölerősödött.
|